Csapatmunka

Okos nőt szeretni pederasztánbak való gyönyőrűség


A hét mesterlövész és a pszichometria

Minarik Ede: Kell egy csapat!

Jobb adni, mint kapni-mondta Pál apostol állítólag egy különösen jól sikerült kocsmai verekedés után. S Hófehérke is elégedettebb lett volna, ha a hét törpét (különösen Morgót, és Hapcit) Meredith Belvin könyve alapján(A team, avagy az együttműködő csoport) választották ki, már nem is beszélve Lee Marvin nehéz munkájáról a Piszkos tizenkettő --ben. Aronson Társas lény c. könyve óta nem találkoztam ilyen elméletileg megalapozott, de a gyakorlatban jól hasznosítható könyvvel. A kötet egyik legfőbb célkitűzése, hogy kiküszöbölje az Apolló-szindrómát, mely azon a tévedésen alapul, hogy különlegesen intelligens tagokból álló teamek sikeresebbek lesznek a többinél. A különböző, érzékletesen leírt szimulációs játékok az ellenkezőjét igazolták ennek a felvetésnek: a különlegesen intelligens tagokból álló teamek az idő nagy részében meddő vitákat folytattak. Mind annyian saját határozott álláspontjuk helyességéről igyekeztek meggyőzni a többieket-minden eredmény nélkül. Belvin, anélkül, hogy a magyar focikultúrát mélyebben tanulmányozta volna felismerte Minarik Ede alapvetését: Kell egy csapat!
A dolgozat legfontosabb tanulsága, hogy miközben a fejvadászok a szupermenedzsert keresik, aki kiemelkedően intelligens, de nem veszik el a részletekben, erőteljesen irányít, de érzékeny az emberek problémáira, elfelejtik, hogy ilyen, egymást jórészt kizáró tulajdonságokkal azonban csak egy csoport, team, rendelkezhet. A kötet nem utolsósorban arra a felismerésre épül, hogy noha a vezetés a legutolsó időkig egyéni teljesítmény volt, egyre több szervezetben a döntéseket vezetőségek hozzák meg. Elég, ha arra gondolunk, hogy az utóbbi időkben százszor többet beszélnek hírszerző közösségekről, mint egyedi hírszerző csoportokról. Igen--, de eddig a kutatás a jó vezető ismérveit igyekezett felmutatni, a sikeres csoportokról kevesebbet tudtunk. Ennek a hiánynak a részleges pótlására vállalkozott a könyv. A kutatás problémái eleve adottak voltak: vállalati vezetők, akik tehetségesnek és rátermettnek bizonyultak, közösen gyenge teljesítményt nyújtottak, amíg mások, akik egyébként nem voltak különösen sikeresebbek, csoportban jobb eredményeket értek el. Belvin a kutatásokba azt az új elemet csempészte bele, hogy nemcsak a csoport eredményeit mérte, hanem a ráfordított energiát is. Így a vizsgálódás egyik célpontja az emberi ráfordítás és az eredmény közti összefüggés feltárása lett.
Az Apolló szindróma
Egy Monopoly játékhoz hasonlító szimulációs kísérletben versenyeztettek csoportokat. Az Apolló csoportba csak olyanok kerülhettek bele, akik magas pontszámot értek el az intelligencia teszten. Sőt a csoportkísérlet irányítói szerették volna, ha ez a csoport győz. Mindennek ellenére a csoport az utolsó helyen végzett. Kiderült, hogy a nagyon intelligens tagokból álló csoport nehezen irányítható, hajlamos a meddő vitára, a döntéshozatalban pedig nehézkes. Másrészt, ha a játékost túlságosan leköti az igyekezet, hogy ő legyen a legjobb, azt a team minden bizonnyal megsínyli.
Belvin tulajdonképpeni munkája most kezdődött. Olyan személyiségtípusokat keresett, akik kiegészítik egymást, irányíthatóak és ezáltal sikeresebbek a többieknél, Receptet akart alkotni az eredményes csoportépítés érdekében. Egyértelművé vált a konklúzió: a vállalatvezetési játékban nem a tagok kiemelkedő képességei tesznek egy vállalatot sikeressé. Külön hibalehetőséget jelent az a humánmenedzsmentben ismert közhely, hogy a vállalati vezetők beosztottjukban önmagukat szeretik látni, és hasonló személyiségjegyekkel rendelkező munkatársakat választanak ki. Ez újabb problémákhoz vezet. Aztán kiderült a kutatások révén, hogy van olyan team-szerep, mely minden sikeres csapatban felbukkan. Belvin ezt a típust Vállalatépítő-nek nevezte el (több ilyen típusra alkotott fantázianevet), de ugyanakkor arra is rájöttek, hogy csak a Vállalatépítőkből álló csoport nem igazán sikeres. Belvin ekkor merést lépésre szánta el magát: megpróbált a sikeres csoportokból olyan típusokat (egymástól eltérő jellemvonású típusokat „alkotni”, melyek kombinációja helyes vezetés segítségével a siker záloga lehet. A kötet legnagyobb eredménye, hogy erről a folyamatról szól. Számos közhely megdől közben a kutatások révén. Így pl.. Hiába az ötletek bőséges rohama, a javaslattételek száma és a vállalat teljesítménye közt nem találtak érdemi összefüggést. A csoport legkreatívabb tagját Belvin Palántának nevezte el. Az is kiderült, hogyha több van belőle a csoportban inkább akadályozzák egymást, s az eredmények nem adódnak össze.
A kötet foglalkozik a csoportok kreativitásával, a team méretével, irányításával, a csapattagok ideális tulajdonságával, a teamek szervezésével. Csapattagtípus-kérdőív zárja le ezt a modern, érthető, izgalmas, hasznosítható kötetet.

Kerekes Tamás

Meredith Belvin: A team, avagy az együttműködő csoport
Edge 2003 Kft, Budapest