Az Atlanti Fal

Okos nőt szeretni pederasztának való gyönyörűség

Az Atlanti fal ostroma


Irodalmi megközelítés:
Kortárs Művészeti Múzeum / Ludwig Múzeum Budapest
Ősz Gábor
Az Atlanti fal tájképe

A táj lassan változik a bunkerek körül, az erózió és az új megszállók: a turizmus territóriuma ez. A funkció nélküli, pusztuló óriás betoncseppek elszórva a homokban; az óceán partján felejtett építészet. Mivel a bunkerek nagy része nem szilárd talajra, alapok nélkül készült, a homokba öntött szilárd betontestek idegenül imbolyognak ide-oda a tengerparti struktúra végtelenjében. Felborulnak, elsüllyednek, hánykolódnak a homokban.
És az elhagyott pusztuló rendszer mégis egy a modern építészetet idéző, rendkívüli és idegen szépséget sugároz. Ugyanakkor az egykori harcviselés építményei archaikus korokat megelevenítve, az Egyiptomi építészetre vagy az Azték struktúrákra emlékeztetnek. Talányos analógiának tűnnek a halotti és a katonai építészet között. Legömbölyített szürke formák, mintegy kultúra nélküli templomok, mindig arccal az óceán horizontja felé...........
Az én figyelmemet az u.n. megfigyelő, ellenőrző vagy parancsnoki posztok kötötték le. Ezek az éleken lágyan ívelt formák nem csak gyorsan készültek de az aerodinamika korát megelőzve, úgy tűnnek, mintha sebességre törnének, mintha a légellenállást próbálnák legyőzni. Fukciójuk szerint egyfajta eszközei a vizuális ellenőrzésnek. Formailag erősen kiugró gyakran félkörívű homlokzat jellemző rájuk ..............
A bunker, architektonikus megjelenésén keresztül vált érdekessé. A belsejéből kitekintve viszont megjelenik, a magában a térben rejtező képkészítés lehetősége. Az hogy a bunker belső terét egy Camera-Obscura saját terévé alakítja, a bunker maga készíthet képet arról a tájról, amelynek megfigyelésére rendeltetésszerűen létrehozták. Ez itt közel és távol az egyetlen építészet, amely funkcionális kapcsolatot épített ki táj és architektonikus szerkezet között. Szándéka szerint megpróbált észrevétlen maradni, mintegy a táj részévé válni.
A rituális vadászat részeként ez egyfajta készültség a táj meglepetésszerű birtokbavételére, a látvány folyamatos ellenőrzésének gyakorlataként. A megfigyelés és kép párhuzamaként a Camera Obscura elvei alapján, a keskeny hosszú hasíték kitakarása és a pinhole elhelyezése után, a bunker megfigyelő terébe lógatott nagyméretű fotópapír lassan rögzíteni kezdi a táj bevetülő képét.
A fotókamera a másodperc törtrésze alatt készít képet, míg a Camera Obscura esetében az expozíciós idő elérheti a negyven percet is:
Jelen esetben, a cibakróm papír használatával az expozíció ideje 4 és fél óra közöttire növekedett. Ez egy térben és időben elnyúló, szín és fény sajátságos egységét teremtette............
Érdekes jelenség az, hogy amíg a bunkerből tekintek kifelé, megfordul a fejemben, hogy talán valami olyat veszek észre, amit más különben nem. Mintha olyan jelenségekre "fókuszálna", amelyek talán ott vannak, csak éppen nem láthatók. Ez a láthatóban rejtező, ismereti jelenség kerül a végtelenbe "élesített" fotópapírra. Egy bizarr ellentmondás, a félelem beton konzerve és a lejárt szavatosságú békés látkép között.

Részletek Ősz Gábor : Az Atlanti Fal c. írásából



Az Atlanti Fal: Az északi tengertől egészen a spanyol-francia határig húzódó erőd rendszer, amely az angol-szász Szövetségesek partra szállását lett volna hivatott megakadályozni. A fal nem egy összefüggő erőd rendszer volt, mint például a Maginot-vonal, hanem kisebb nagyobb bunkerek, lövegállások és parti akadályok változó sűrűségű hálózata. Az Atlanti Fal legerősebb része a Cherbourg és Calis közötti szakasz volt. (lásd még: Maginot-vonal)

Előzmények

II. világháború első szakasza (1944. június 22-ig)
Hitler megegyezett Sztálinnal Kelet-Közép-Európa felosztásában (Molotov-Ribbentrop paktum 1939. augusztus 23.), szeptember 1-jén megkezdődött Lengyelország lerohanása. Két nappal később a két nyugati nagyhatalom, Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzent Németországnak, de fegyveres konfliktusba nem keveredett a III. Birodalommal. Lengyelországnak egyedül kellett szembeszállnia a Wehrmachttal, illetve szeptember 17-e után a Vörös Hadsereggel is. Szeptember 27-én elesett Varsó, Lengyelországot felosztották. Az ősz folyamán a Szovjetunió a keletlengyel területeken kívül a Baltikumot is bekebelezte (végleg 1940 augusztusában), a „furcsa háború” Nyugat-Európában nem követelt áldozatokat. Hitler kivárt, Franciaország és Anglia pedig tanácstalan volt. A Szovjetunió megtámadta Finnországot (1939. november - 1940. március), és komoly erőfeszítések után sikerült 50 ezer km2 -rel növelnie a Birodalom területét. Hitler 1940 tavaszán, hogy megakadályozzon egy esetleges tengeri zárlatot, hadseregével lerohanta Dániát és Norvégiát (Quesling-kormány). Angliában Churchill lett a miniszterelnök (1940. május 10.). Németország – megkerülve a franciák által bevehetetlennek hitt Maginot-vonalat – elfoglalta a Benelux államokat. Manstein páncélosai áttörtek az Ardenneken és bekerítették a francia-brit erőket. A szövetségesek csapataikat Dunkuerque-nél evakuálták, Franciaország elesett. Június 5-én Párizs kapitulált, június 22-én pedig Petain marsall aláírta a fegyverletételt a compiegne-i erdőben. Észak-Franciaországot megszállták, míg Dél-Franciaországban petain vezetésével – Vichy székhellyel – bábállam alakult. Anglia nem kapitulált, így 1940 augusztusában megkezdődött Anglia felett a légicsata (a Luftwaffe és a Royal Air Force között), amelyet szeptember 15-re az angolok nyertek meg. 1940 szeptemberében megalakult – a háromhatalmi egyezménnyel – a Berlin-Róma-Tokió tengely. A tengelyhatalmak következő célpontja a Szovjetunió lett, de előtte Hitler kisegítette Mussolinit az afrikai fronton (1941. február, Rommel – Afrikakorps). Áprilisban lerohanta az ellenséges Jugoszláviát, illetve az angol befolyás alatt álló Görögországot. A hadműveletek sikeresnek bizonyultak, a németek még Kréta szigetét is elfoglalták (biztos bázist teremtve maguknak a Földközi-tengeren). A kontinensen egyetlen potenciális ellenfél maradt, a Szovjetunió. 1941. június 22-én német olasz, román, finn és szlovák csapatok három irányból támadást indítottak – a sztálini tisztogatások miatt katonailag erősen meggyengült – Szovjetunió ellen.
A németek 1933—1939 között építették ki nyugati határaik mentén az ún. Siegfried-vonalat. Ez a francia—belga erődítési irányzattól alapvetően eltérő erődítési rendszer volt. Az összefüggő és nagy mélységű, arányosan elhelyezett erődelemekkel megerődített állásoknak egyrészt a széles körű támadó manőverezés, másrészt az aktív védelmi hadműveletek lehetőségét kellett biztosítaniuk. A Siegfried-vonal több mint 550 km hosszúságban zárta le Németország Hollandiával, Belgiummal, valamint Franciaországgal közös határát. Szélességben északi, középső és déli szakaszra, mélységben 2-3 megerődített védőövre tagolódott. A legerősebb a középső szakasz volt, ahol mélysége néhol a 40 km-t is elérte. Tartós erődítési építményei a 100-150 cm falvastagságú, nehéz géppuskával, páncéltörő és tábori tüzérségi lövegekkel felszerelt könnyű és közepes vasbeton erődök voltak. Az erődök közötti hézagokban nyílt géppuska és tüzérségi tüzelőállásokat rendeztek be. Az erődrendszerbe 20 ezer tartós építményt építettek be. Sűrűségük a fontosabb területeken négyzetkilométerenként meghaladta a 60 darabot.
A németek a háború során még több erődrendszert is építettek, illetve állítottak helyre. Így 1942-ben kezdték meg az ún. Atlanti-fal kiépítését, amely a francia tengerpart megvédésére volt hivatott. A tervből azonban csak néhány kikötő és néhány fontosabb partszakasz megerődítése valósult meg, ide sorolható még a kelet-poroszországi (Kőnigsberg) erődrendszer, valamint a balti erődítések.

Következmények:

Az 1944-es európai hadműveletek
1944 elején – a 900 napos ostrom alól – felszabadult Leningrád és nyárra már Varsó előtt állt a szovjet hadsereg. A varsói felkelést a szovjet csapatok politikai megfontolásból tétlenül nézték. Varsó október 2-án újra elesett, és a várost a nácik lerombolták. A teheráni konferencián megtárgyalt második front megnyitására 1944. június 6-án (D-Day) került sor (normandiai partraszállás – Eisenhower tábornok irányítása alatt). A németek által kiépített atlanti fal a rossz stratégia miatt csődöt mondott, kemény harcok után sikerült megerősíteni a normandiai hídfőállást. Augusztus 23-án Mihály román király az augusztus 20-i vereség után – a román hadsereggel együtt átállt a szövetségesek oldalára. Augusztus 25-én Párizs felszabadult. A román átállással a szovjetek megkerülhették a Kárpátokat, és októberben a debreceni tankcsatában szétverték az egyik utolsó német ellentámadást. A tankcsata után nyitva állt az út Budapest felé. A nyugati fronton 1944 decemberében a németek egy utolsó támadást indítottak az Ardenneken keresztül, de a támadás hamar összeomlott. A III. Birodalomnak már csak hónapjai maradtak.


Erwin Rommel szerepe:
Erwin Johannes Eugen Rommel (1891-1944)

Német tábornagy. Harcolt az elso világháborúban, megkapta a legmagasabb német kitüntetést. A két világégés között írt egy fontos muvet a gyalogsági hadviselésrol, késobb viszont páncélosparancsnokként vált világhíruvé. A franciaországi hadjárat során a 7. páncéloshadosztály élén egészen Cherbourg-ig tört előre. Naponta 50-60 esetleg 160 kilómétert nyomult előre. 1941 februárjától 1943-ig az Észak-Afrikában harcoló német csapatok (Deusche Afrika Korps (DAK), Német Afrika Haderő) parancsnoka. Nagyszerű taktikai készsége és ravaszsága miatt kapta a Sivatagi Róka nevet az angoloktól. Röviddel Afrikába érkezése után megállította Wavell 1941-es támadását,elentámadást indított és amit az angolok elvettek 5 hét alatt az olaszoktól azt visszavette 5 nap alatt. 1942 tavaszán viszont az ő támadását tartóztatta fel az Auchinleck vezette brit serege (Crusader hadművelet).
A gyakran változó hadiszerencse ezt követoen ismét a németeket segítette, ám az el-alameini csatában végül a többszörös túlerő döntő gyozelmet aratott.
Hitler 3 tábornokot küldött kényszernyugdíjba, mert csak Montgomery tábornok tudta a túlerőt megfelelően használni. Ezután az DAK állandó hátrálásra kényszerült, ám eközben kemény ellenállást tanúsított. A végső vereség elott Hitler hazarendelte, új megbízatása az Európa erőd, Olaszországi és Franciaországi védelem megszervezése volt. Kiderült számára, hogy a propagandaszólamokkal ellentétben az Atlanti Fal (Franciaország partjainak védelme) nem létezik. Lázasan kezdett dolgozni a védelem megerosítésén, de nem kapott kello támogatást Rundstedt-tol (mindenki azt hitte Calais-nál lesz a partraszállás csak ő és még néhany parancsnok tudta hogy normandiában). A szövetségesek partraszállásakor ismét szembekerült régi ellenfelével, Montgomeryvel. Július 17-én súlyosan megsebesült. Nevét összefüggésbe hozzák az 1944. július 20-i Hitler elleni merénylettel. Nem bizonyított, hogy aktívan részt vett volna az összeesküvésben, mindenesetre tudott róla, és egyetértett céljaival. Ezen okok miatt 1944 októberében két válastása volt, vagy öngyilkosság vagy a családja. A hivatalos indoklás szerint sebesülésébe halt bele, és hősöknek kijáró temetést kapott.
mMkor Hitler 1940 szeptemberében titkos rendeletben törölte a Seelöwe hadműveletet, Nagy-Britannia tervezett invázióját, parancsot adott a Todt Szervezetnek a 2400 kilométer hosszú Atlanti Fal megépítésére a francia, belga és holland tengerpart mentén. Minden tengeri kikötőt erődítménnyé alakítottak. Hitler maga tervezte meg az erődítmények szerkezetét és katonai védelmét, és még a felhasználandó acél és cement mennyiségét, minőségét is előírta. Személyesen jelölte ki a parancsnokokat, akik hűségesküt tettek neki, és megígérték, hogy a végsőkig fognak küzdeni.
Winston Churchill és tábornokai közben terveket készítettek az Atlanti Fal erődrendszerének áttörésére. A D-nap és az Overlord hadművelet elsöprő sikerét követően a szövetséges erőknek el kellett foglalniuk a kulcsfontosságú kikötőerődöket, hogy partra lehessen tenni az utánpótlást. A normandiai partok előtt létrehozott Mulberry kikötők túlságosan sérülékenyek voltak az időjárás viszontagságaival szemben, és a szövetséges igényeknek csak a töredékét tudták kielégíteni. Az amerikaiak harcolva vágtak utat maguknak a Cotentin-félszi­geten, hogy megpróbálják bevenni Cherbourg-t, St. Malót, Brestet, Lorient-t és St. Nazaire-t. A kanadai és brit erők ugyanakkor a balszárnyon törtek előre, elfoglalva Le Havre-ot, Dieppe-et, Boulogne-t, Calais-t, s bekerítve Dunkerque-et.
Minden erőd parancsnoka elszánt védekező harcot vívott, és megsemmisítette a kikötői létesítményeket. A szerző is tagja volt annak a páncéloshadosztálynak, amely egy egész napon és éjszakán át tartó, merész támadással bevette Antwerpent, amire Hitler a Schelde folyó antwerpeni bejáratát védő flushingi és walchereni erődök megerősítésével reagált.
A szövetségesek sikerére mindenképpen szükség volt ahhoz, hogy a nyugati fronton elkerüljék a patthelyzet kialakulását. A dicsfény és az újságok szalagcímei a szövetséges hadseregek nyilvánvaló sikereire koncentráltak; az amerikaiak keserves küzdelmei Bretagne-ban, a britek és kanadaiak nyomorúságos körülmények között, Antwerpen megnyi­tá­sá­ért vívott hadjáratai hamar feledésbe merültek. A szörnyű­sé­ges „kis csatákat” végigharcoló katonák küzdelmüket „Hamupi­pőke-há­bo­rú­nak” nevezték el. Ez a könyv az ő teljesítményüknek, bátorságuknak és eltökéltségüknek állít emléket.

A II. világháború öt éven át tartó globális hadviselését leginkább egy háromdimenziós, halálos sakkjátszmához lehetne hasonlítani. A harcmezők ott húzódtak a tengerpartokon, a ligetekben, a mocsarakban, az elárasztott mélyföldeken, és borzalmas összecsapások zajlottak le a levegőben, a vízen és a víz alatt. A hadjáratok közül sokat jól dokumentáltak, ez a könyv azonban olyan csaták sorozatáról szól, amelyekről ritkán írtak.
A Barbarossa-hadművelet megindításakor, Oroszország 1941 jú­niu­sában kezdődő inváziójának idején Hitler már teljes bizonyossággal tudta, hogy Achilles-sarka egy második front sikeres megnyitása lehet Nyugat-Európában. Ő és Winston Churchill is tisztában voltak vele, hogy a szövetséges hadsereg a nyugati szárnyon végrehajtott sikeres támadással és behatolással aláírná a Harmadik Birodalom halálos ítéletét. A tengelyhatalmak a rendelkezésükre álló hatalmas emberanyag (köztük kényszersorozott oroszok, magyarok, franciák, hollandok és belgák) ellenére sem reménykedhettek a háború megnyerésében, ha egyszerre kell harcolniuk az oroszok hordái ellen keleten és a szövetséges hadseregek ellen nyugaton. Hitler a keleti fronton támadásba küldte páncéloshadseregeit – sakktáblájának „futárjait” és „huszárjait”. A nyugati fronton ugyanakkor tucatnyi, vagy még több erődítményt, „bástyát” hozott létre, hogy így védje a sebezhető kikötőket. Ebben a könyvben részletesen tárgyaljuk Hitler titkos rendeleteit, melyek kibocsátásával megalkotta az Atlanti Falat. A hatalmas, főként kényszermunkásokat dolgoztató Todt Szervezet 1941 telén azt a feladatot kapta a Führertől, hogy építsen fel egy 2400 kilométer hosszú, acél- és betonerődítményekből álló védelmi vonalat, amely végighúzódik négy ország – Dánia, Hollandia, Belgium és főként Franciaország tengerpartján...

egy fanyalgó kritika
A könyv címe kissé félrevezető, mert valójában a nyugati partvidéken kialakított és a német által a végsőkig védeni tervezett kikötőerődök elfoglalásáról szól, nem pedig a teljes Atlanti Fal felszámolásáról. A téma ezzel együtt rendkívül érdekes. A szerző sajnos mindössze annyi forrást használt fel, ami bibliográfiaként egyetlen(!) oldalra ráfért. Levéltári forrás egy sincs közöttük.
E könyv esetében sajnos sem az író, sem a fordító nem állt a helyzet magaslatán. Számos pontatlanság becsúszott (sohasem létezett alakulatok, összekevert rendfokozatok, eltévesztett harcjárműfajták, stb.). Nálam a könyv 40 százalékos.
http://209.85.135.104/search?q=cache:gk6-dAaa9_gJ:memoir44.hu/forum/14%3Fkonyvjelzo%3D20+atlanti+fal+ostroma&hl=hu&ct=clnk&cd=44&gl=hu
A kiAmikor Hitler 1940 szeptemberében titkos rendeletben törölte a Seelöwe hadműveletet, Nagy-Britannia tervezett invázióját, parancsot adott a Todt Szervezetnek a 2400 kilométer hosszú Atlanti Fal megépítésére a francia, belga és holland tengerpart mentén. Minden tengeri kikötőt erődítménnyé alakítottak. Hitler maga tervezte meg az erődítmények szerkezetét és katonai védelmét, és még a felhasználandó acél és cement mennyiségét, minőségét is előírta. Személyesen jelölte ki a parancsnokokat, akik hűségesküt tettek neki, és megígérték, hogy a végsőkig fognak küzdeni.
Winston Churchill és tábornokai közben terveket készítettek az Atlanti Fal erődrendszerének áttörésére. A D-nap és az Overlord hadművelet elsöprő sikerét követően a szövetséges erőknek el kellett foglalniuk a kulcsfontosságú kikötőerődöket, hogy partra lehessen tenni az utánpótlást. A normandiai partok előtt létrehozott Mulberry kikötők túlságosan sérülékenyek voltak az időjárás viszontagságaival szemben, és a szövetséges igényeknek csak a töredékét tudták kielégíteni. Az amerikaiak harcolva vágtak utat maguknak a Cotentin-félszigeten, hogy megpróbálják bevenni Cherbourg-t, St. Malót, Brestet, Lorient-t és St. Nazaire-t. A kanadai és brit erők ugyanakkor a balszárnyon törtek előre, elfoglalva Le Havre-ot, Dieppe-et, Boulogne-t, Calais-t, s bekerítve Dunkerque-et.
Minden erőd parancsnoka elszánt védekező harcot vívott, és megsemmisítette a kikötői létesítményeket. A szerző is tagja volt annak a páncéloshadosztálynak, amely egy egész napon és éjszakán át tartó, merész támadással bevette Antwerpent, amire Hitler a Schelde folyó antwerpeni bejáratát védő flushingi és walchereni erődök megerősítésével reagált.
A szövetségesek sikerére mindenképpen szükség volt ahhoz, hogy a nyugati fronton elkerüljék a patthelyzet kialakulását. A dicsfény és az újságok szalagcímei a szövetséges hadseregek nyilvánvaló sikereire koncentráltak; az amerikaiak keserves küzdelmei Bretagne-ban, a britek és kanadaiak nyomorúságos körülmények között, Antwerpen megnyitásáért vívott hadjáratai hamar feledésbe merültek. A szörnyűséges "kis csatákat" végigharcoló katonák küzdelmüket "Hamupipőke-háborúnak" nevezték el. Ez a könyv az ő teljesítményüknek, bátorságuknak és eltökéltségüknek állít emléket. adó:

Üdv
A SZERZŐ(K)RŐL

Patrick Delaforce a II. világháború folyamán a 11. páncéloshadosztály királyi lovastüzérségének szakaszvezetőjeként szolgált Norman­diá­ban, majd előretolt megfigyelőtisztként Hollandiában és Németországban. Kitüntették az Orániai–nassaui Rend Bronzkeresztjével, és a hadjárat során két alkalommal említették meg a nevét a napiparancsban. 1945 végén csatlakozott a 7. páncéloshadosztályhoz, és a 3. királyi lovastüzérség „Jáva” csapatát vezette. Miután otthagyta a hadsereget, borszállítással foglalkozott, majd a reklámszakmában próbált szerencsét, mielőtt hivatásos írónak állt. Több mint húsz hadtörténeti könyvet írt, valamint számos útikönyvet és életrajzi művet. A Pen and Sword Books 2004-ben újra kiadta Wellington The Beau című könyvét. Jelenleg Sussexben él.